Pécsi vendégprodukcióval debütált a Forrás színpad

EGER Különleges színházi élményben volt részük azoknak, akik szombaton este a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ színpadán végigélték mintegy 60 percben Edith Piaf életét. A világhírű sanzonénekesnő dalai, sorsának alakulása különösen kedves az egrieknek, hiszen Nádasy Erika éveken át játszotta, énekelte, élte Piaf életét.

Ez a mostani, Pécsett már hatalmas sikerrel debütált előadás mégis képes volt új színt hozni a Piaf-kultuszba. Részint úgy, hogy a keretjáték nem a tényleges élettörténetre, hanem a mély és emelkedett pillanatokra koncentrált, Piaf két arcára, a szerelemre és a szenvedésre. Részint Bonyár Judit vállalni merte eredeti francia nyelven a dalok tolmácsolását. Olyan hátborzongató hasonlatossággal, hogy aki eddig nem hitt volna a reinkarnációban, az most elgondolkodott annak lehetőségén. A Rosner Krisztina rendezte keretjáték egy vízió: a tükör két oldalán beszélget két Piaf, a test és a lélek, a halandóság és a halhatatlanság, a líra és a dráma, a zene és a próza. Ebbe a hol gyötrő, hol szenvedő, hol nagyon is szerethető belső világba vetíti ki érzelmeit a prózai Piaf, Bacskó Tünde, majd mintegy erre reflektálva áll mikrofon elé a hang, Bonyár Judit, akinek dalait hallgatva jegyezzük meg: a világ leggyönyörűbb hideglelése. S akkor sem lennénk igazságosak, ha azt állítanánk, hogy csak a sanzonok oly hű megélése és az énekhang adta az est sikerét. Bacskó Tünde prózában éppúgy hideglelős hangulatokat volt képes előidézni, mint tükörképe. S mindehhez társult még egy kitűnő zenekar, eredetiben tolmácsolva Piaf korát, véletlenül se slágeresítve azt. Hatvan perc Piaf, hatvan perc Párizs. Ha lehet, ezután még jobban szívünkbe zártuk ezt az ember legmélyéből táplálkozó világot. Az est szolgált még egy kellemes meglepetéssel: a vendégszínházi előadással debütáló Forrás színház nézőterén lényegesen többen ültek, mint ahogy az Egerben megszokott. Felnőttek, akik korábban csak kívülről látták a Forrást. A kezdet ígéretes volt. Várjuk a színházi esték folytatását. (szuromi)

Heves Megyei Hírlap 2006 10. 31.

*************************************

Nem bánok semmit sem

Így szól az önvallomás egy olyan nőtől, aki hangjával hódította meg az 1940-es, 50-es évek világát, alárendelve életét és az őt körülvevő környezetet az éneklésnek. Egy olyan nő, aki nagyanyjánál bordélyházban nevelkedve szívta magába a bohém élet sűrű levegőjét, aki cirkuszi artistaként nem tudott karriert csinálni vékony, „veréb” testalkata miatt.

A később énekesként felfedezett Edith Giovanna Gassion művészneve ebből eredően a gyenge testű madár francia nevéből lett: Piaf. E névhez tartozó, azzal ellentétben rekedtes, pergő hang nemhogy Párizs forrongó művészvilágán, de Franciaország, sőt Európa határán túl is ismertté vált. Ellentmondásos énjét, életét filmek, színdarabok próbálják bemutatni. Egy sajátosnak mondható kísérlet Piaf kettős személyiségéről a Pécsi Harmadik Színházban látható, Piaf két arca című zenés játék.

A Pécsi Harmadik Színház repertoárjába régóta szereplő darabot egy kis befogadóképességű stúdiószínházban adták elő legutóbb 2009 novemberében. A kisebb tér képes felidézni a befogadó számára a párizsi bárok éjszakai világát, zenés, füstös estjeit. A sarokban zongora-gitár-dob triásza, ami hangzásban hozza közelebb a megjeleníteni kívánt hangulatot. Ebbe a légkörbe érkezik két nő, vagyis egy nő alakja két nő személyében.

A darab alapkoncepciója, hogy Piaf egy olyan összetett, énekesi pályája végére összetört, feldúlt személyiség, akit lehetetlen egy szerepben hitelesen megmutatni. Itt válik fontossá Rosner Krisztina rendezése, aki a két színészt egy tükröt szimbolizáló fésülködőasztal két oldalára ülteti. Az egyértelműség kedvéért a mozdulatok egyformasága, a „tükör” előtti szinkronban zajló szépítkezés megerősíti, hogy a két arc egy lélekhez tartozik: az egyik a fiatal, befutó karrierű Piaf, a másik a megtört, alkoholista, de örökké karrierista énekesnő. A szinte zavaró egyértelműsítést egy jól behívott elem töri meg, a két nő átnyúl a „tükrön”, és megtörli a szemben ülő éppen kirúzsozott ajkát. Ez az összeolvadás a két alak eltérő időben létezését egy idődimenzióba vetíti. Ezt követően a kettejük párbeszéde, egymásra – tulajdonképpen önmagukra – reflektálása határozza meg a darabot.

Az idősebb Piafot játszó Bacskó Tünde szellemileg, lelkileg önmagát teljes mértékben átadva jeleníti meg az őrült, őrlődő, a múltján és dalain folyamatosan töprengő énekeső lelki világát. Az olykor önmagából kikelő, alkoholmámorban őrjöngő művésznőt színészi arcjátékával, gesztusaival hitelesen, nagy erővel, bár olykor kissé eltúlzottan játssza el, vagy inkább éli meg. Bacskó Tünde játékának értéke abban a nagy átélésben mutatkozik, amit feltehetően minden előadás alkalmával képes átélni és átadni a színpadon. A néző megfeledkezik önmagáról e nagy erő hatására, és közelebb kerül Piaf ellentmondásos, olykor zsarnokian uralkodó világához.

Bonyár Judit színészi teljesítményénél jóval erősebb énekesi szereplése. Az élőzenére elénekelt sanzonok eredeti franciasággal, ropogó „r” hangokkal szólnak. Az ismerős dalok az egyes jelenetszerű részek között hangzanak el, illeszkedve Piaf karrierjének állomásaihoz. A két nő együtt emlékezik, egymás elkövetett vagy még meg nem tett hibáira hívják fel a figyelmet. Az idősebb oktatja ki a fiatalt az énekesi pálya kemény szerepére, és a fiatal figyelmezteti az összetört énjét a pozitív életkedv és elvei elhagyására.

Egy önmagát halálra ítélt tehetség még utolsó órájában is énekelni akar. „Hangjeggyé válik a testem”, hangzik el a darabban, melynek szövegét Piaf önvallomásaiból és kortársai visszaemlékezéseiből állították össze. Egylényegűvé válik a nő, a veréb a dallal. Egyetlen céljává a tökéletes sanzon megteremetése válik, akár saját élete árán is. Mert azzal a dallal az örökké élő és hangzó Én teremtődik meg; a ma is világhírű Piaf ezerarcúsága különböző hangulatú dalaiban. A darab azzal a csenddel zárul, amellyel kezdődött; a kivonuló nők, az életből távozó Piaf szelleme azonban nem hagyja el a színpadot. Ott cseng még a fülekben az ismert dallam, a dal, az igazi sanzon.

1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, azonban nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Későbbi fellépései azonban már itt is nagyon sikeresek. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot.